Fenn van a teljes fejezet. Bővült még egy szemszöggel. Remélem tetszeni fog és érdekesnek fogjátok találni ugyan is van benne némi izgalom :)
Ez az utolsó ilyen rész. Sajnálom, hogy ilyen hosszúra sikeredett a bevezetés :) Úgy látszik, szeretem a hosszú bevezetőket. :) A következővel itt is beindul a story :) Amúgy ez még nem a teljes fejezet, majd még bővítek rajta. De addig is jó olvasást és remélem így is tetszik, illetve eddig is tetszett :) Várom a komikat :)
Emmett szemszög
Bella állapota miatt Edward az utóbbi időben túlzásba viszi az óvintézkedéseket. Pedig nekem már nagyon viszket a tenyerem, egy jó kis bunyó után. De, sebaj. Megértem az öcsémet. A családban mindenki megérti, hisz mindannyiunknak van párja. Rose is nagyon szeretett volna gyereket, emiatt rettentően irigyli Bellát. De, ha mindez a halálába kerülne, én se mennék bele az tuti. Egy gyerek nélkül még tudok élni, de szeretett hitvesem nélkül már nem. Így, ha választanom kéne, én is mindenképp Roset választanám. Ez egyértelmű.
Edward azzal bízott meg, tartsam nyitva a szemem, a fülem és, ha valami gyanúsat észlelek, azonnal szóljak neki. Ezzel nem lesz gond. Lehet, hogy Jasper nagy harcos, de a megfigyeléshez én értek jobban.
Most első körben az a feladatom, hogy élelem után nézzek az öcskösnek. Elég régóta kínozza már magát. Egyre nehezebb Bella mellett lennie a szomjúsága miatt. Nem is értem, miért nem képes ezt felfogni, hisz mindig is ő volt a józanabb köztünk. Úgy látszik a szerelem, neki is elvette az eszét.
Beleszagoltam a levegőbe. Nem messze, egy szarvascsorda lüktető ereit érzékeltem. Hm. A célra megfelelnek. Meg, ha már itt vagyok én is jól lakok. Közben azt se bánnám, ha összefutnék azokkal az idegenekkel. Edward megtiltotta a csatát, de ha szemtől szemben állnának velem, biztosan nem szaladnék el. Nem is rossz ötlet. Lehet még is inkább szétnézek a vadászat előtt, hátha itt vannak valahol a környéken. Mondjuk, pont ez lenne a feladatom, úgyhogy ez által eleget teszek kötelezettségemnek. Aztán pedig jöhet a vadászat.
Érdekes. Nem érzek idegen szagokat a levegőben. Semmi jele annak, hogy bárki is járt volna erre. Lehet Alice csak képzelte ezt az egészet. Bár, akkor nem tudta volna olyan élethűen megmutatni őket Edwardnak. Minden esetre erre egyelőre nem jártak. Nem közelednek a házunk felé ez egészen biztos. Rá térhetek a csordára. Az ő illatukat még mindig érzem a levegőben. Szagukat követve hamar megtaláltam őket a közeli kis réten. Egy gyönyörű hím volt az élükön. Legyen Edward boldog, az lesz az övé. Döntöttem el. Bár, szerintem egy cseppet sem érdekli most az ilyesmi. Nem lenne jó, ha a vér sokáig állna az üvegben, mert az úgy már nem olyan jó. Így se a szarvasok tartoznak a kedvenceink közé főleg, ha az állott vérüket kellene fogyasztanunk. Így, előbb kielégítem saját vágyaimat, aztán jöhet a nagy hím a tesónak. A fák tövében vártam a megfelelő pillanatot, majd, amikor elérkezett, azonnal az előttem feltűnő őzre vetettem magam. Habozás nélkül vájtam a fogamat a nyakán lüktető ütőérbe. Szívtam, szívtam, míg már egy csepp sem volt benne. Elejtettem még vagy kettőt. Mindig is nagy étvágyam volt. Kell az erő a jó kondícióhoz. Erre vagyok a legbüszkébb. De mára ennyi elég volt. Jöhet az Edward számára kiszemelt vad. Vele nem volt könnyű dolgom. Nem adta fel egykönnyen. De nem lennék vámpír, ha ez az átkozott dög le tudna győzni engem. Egy kis kergetőzés után sikerült elkapnom és az üvegbe csorgatnom a vérét. Remélem, Edward értékelni fogja a fáradozásomat. Mostanában savanyúbb, mint egy citrom. Sokszor rossz ránézni. Még nekem is elmegy a kedvem mindentől, pedig én általában vidám vagyok. Rosalieval való veszekedéseikről ne is beszéljünk. Még jó, hogy Bella ennek a nagy részét nem hallja. Gyakran a fájdalmaktól nem érzékeli a körülötte zajló eseményeket. Talán jobb is így, mert csak felidegesítené magát. Roset is meg Edwardot is megértem. Edward a legjobbat akarja Bellának és tudja, hogy Rose, azért van mellette, mert a kicsit akarja, és ez nem tetszik neki. De épp ezért ki gondoskodhatna Belláról jobban? Persze, senki se szeretné elveszíteni őt, de mindenre fel kell készülnünk és Bella elvesztése után, Edward nem lenne képes arról a személyről gondoskodni, aki miatt elvesztette imádott kedvesét. Épp ezért, megértem Roset is. Tényleg jó lenne, ha lenne egy saját gyerekünk, de nem ilyen áron.
Szívás nélkül elég nehezen csöpögött ki a vezér szarvas vére. De egy cseppet sem akartam benne hagyni. Vadásztam hozzá még egy őzt és egy fekete macskát is. Kezdenek elterjedni ezen a területen. Nekünk ez csak jó. Miután megvoltam ezzel, még egyszer gyorsan szétnéztem a területen nem-e történt valami furcsaság. De most is mindent rendben találtam. Így, azonnal elindultam hazafelé, nehogy kihűljön a frissen csapolt vér. Bár, ez se nagyon hiszem, hogy érdekelné Edwardot. Alig mozdul Bella mellől. Csak, akkor, ha muszáj. Mint a megbeszélés a konyhában. Nem is tudom, miért volt rá szükség. A lányok előtt is megbeszélhettük volna. Nem hiszem, hogy túl boldogok attól, hogy kimaradnak a történésekből, mint a gyönge virágszálak. Pedig ugyanolyan erősek, mint mi. Edward minden alkalommal elmondja, Bella biztonsága a legfontosabb. Már a könyökömön jön ki ez a szöveg. Mintha hülyék lennénk, és nem tudnánk felfogni.
Nem tudom mennyi ideig lehettem távol, és ez idő alatt mi történt itthon. Minden esetre a főbejáraton léptem be a lakásba. Mindenki a nappaliban volt és vitatkoztak. Mi a franc történhetett megint, míg távol voltam?
−Mi a helyzet? – meglepetten pillantottak felém, mikor váratlanul felbukkantam. Mint, akik nem is számítottak rám. Rose odajött hozzám és egy hatalmas csók kíséretében üdvözölt. Arcán megkönnyebbülés suhant át. – Ezt meg miért kaptam? - nevettem el magam, amitől ha tudott volna, biztos elpirul. Majdnem el is feledkeztem a kezemben lévő, még meleg vérről. – Tessék Edward! Hogy éhen ne halj nekem. – Rose szeretettel nézett rám. Ez a gesztus meghatotta. De én már csak ilyen vagyok.
Közben rájöttem, arról próbálják meggyőzni Edwardot, amit én vetettem fel távozásom előtt. Én csak poénnak szántam. Nem is gondoltam, hogy ez ilyen jó ötlet lehet. Rajta kívül mindenki támogatta. Végül is egy próbát megérne, de ezt ő nem akarja belátni. Míg csak egyszer ki nem tört a hangok közepette, Bella alig hallható, gyenge hangja. Erre végre engedett és beleegyezett, hogy megpróbálják. Remélem, összejön. Szegényékre végre ráférne egy kis optimizmus.
Bella szemszög
Amióta Edward belement, hogy vért kapjak táplálékként, azóta sokkal jobban érzem magam. Már fel tudok kelni és rövidebb séták megtevésére is képes vagyok. Egy kicsit mindenkinek megenyhült az arca. Az utóbbi időben olyan feszültek voltak miattam. Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztam őket, de meg kell érteniük. Nem voltam képes lemondani a gyermekemről és soha nem is leszek. Ő a mi kicsikénk. Edwardé és az enyém. Szerelmünk gyümölcse, azzal a férfival, akit a világon mindennél jobban szeretek. Ő viszont egyáltalán nem akarja közös gyermekünket. Megértem az okát, hisz nem akar elveszíteni, míg a kicsi semmit nem jelent a számára, főleg nélkülem, de akkor is rosszul esik, hogy így gondolkodik, mert ha én már nem leszek, akkor csak ő marad a gyermekünknek és képesnek kell lenni rá, hogy ezt meg is tegye. Legalább az én kedvemért. Hisz még is csak, mi ketten vagyunk a szülei. Most, hogy jobban lettem, kicsit jobb a hangulat is, bár Alice olyan furán viselkedik.
−Alice! – mentem oda hozzá egyik jó pillanatomban. A mozgás azért még mindig nehezemre esik. – Minden rendben van? – próbálnak kihagyni az ügyekből, hogy kíméljenek, ezért előttem soha semmiről nem beszélnek. Illetve csak lényegtelen dolgokról. De én is a családhoz tartozom, így jogom van tudni mindenről, ami a családommal történik. Elvégre én is Cullen lennék. Még mindig olyan fura kimondani. Visszagondolva, hogy mennyire nem akartam ezt az esküvőt, ahhoz képest úgy érzem, életem legjobb döntését hoztam. Most már tényleg senki és semmi nem választhat el Edwardtól. Kivéve persze a halál, ami még mindig folyamatosan itt lebeg a fejem fölött.
−Jaj, Bella! Annyira őrülök, hogy jobban vagy. – ölelt meg, de a szeme szomorú maradt.
−Kérlek! Mondd el, mi bánt? – viszonoztam az ölelést. Nem szeretem ilyennek látni és tudom, hogy ez most nem is miattam van.
−Igazság szerint nincs semmi baj. Csak rossz előérzetem van. – mondta lehajtott fejjel, majd elmerülve gondolataiban lesett kifelé az ablakon. Alice látni szokta az eseményeket. Még soha nem tapasztaltam, hogy anélkül lett volna rossz megérzése, hogy azt ne lássa előre. Átöleltem a vállát és ott álltam vele kifelé bámulva. Úgy látszik, ennél többet úgy se szedek ki belőle. Hirtelen megtántorodtam. Rémülten kapott utánam.
−Minden rendben Bella? – kérdezte aggódva.
−Kicsim! Mit csinálsz? – jelent meg Edward. Semmit nem lehet eltitkolni előle. Szeretném, ha ő sem titkolózna előttem. Többet vagyok ébren, mint eddig. Ilyenkor kivonulnak beszélgetni, hogy még csak véletlenül se halljam, miről folyik a társalgás. Ez rettentően fel tud bosszantani. Olyankor, mindig azt hiszem, valami baj van. Pedig Edward, mindig azt mondja, nem szabad idegeskednem. De ilyen helyzetekben, hogy várja el tőlem a nyugalmat? Nem vagyok én fából.
−Nincs semmi baj. – mondtam nagyon határozottan. Csak egy percre vesztettem el az egyensúlyomat. Amúgy jól vagyok. A pocakom gömbölyödik.
−Gyere! Feküdj le! Nem szabad túlzásba vinned, még a végén megerőlteted magad. – néha ezzel kerget az őrületbe. Tudom, hogy igaza van, de ma kifejezetten jól érzem magam és ki akarom használni ezt a ritka, szép alkalmat. Persze, ha hagyná.
−Hol vannak a többiek? – fura, hogy Rose, nincs mellettem. Rose van velem általában, ha Edwardnak dolga van, de sokszor még akkor is itt van, ha nincs semmi. Ő még Edwardnál is kevesebbet hagy magamra.
−Most, hogy jobban vagy, mindenki elvonult, hogy egy kicsit kettesben lehessenek. De, ne aggódj! Nem sokára mindenki újra körülötted fog nyüzsögni. – mondta mosolyogva.
−Ha nem haragszotok, most én is távoznék. – Alice ezt nem szokta bejelenteni. Még mindig az ablak mellett állt. Minket figyelt.
−Persze Alice! Csak nyugodtan. – mondta neki, de rajta is látszott, valami nem stimmel. Vajon, mit olvashatott ki a gondolataiból? Mielőtt megkérdezhettem volna, már el is tűnt.
Néhány óra elteltével tényleg kezdett mindenki visszaszivárogni a nappaliba. Rose újra mellettem ült. Örömmel díjazta, még mindig jól vagyok és nem maradt le semmiről. Jót tett neki ez a pár óra kettesben Emmettel. Az állapotom miatt nem igen jutott idejük egymásra és ez szintén megviselt mindenkit. Csak jó hatással van rám a vér, amit pár óránként kell elfogyasztanom. Nem is értem, miért nem ment bele Edward rögtön. Mindegy. A lényeg, sikerült végre meggyőzni.
−Jacob itt van és látni akar. Az érdekli be jöhet-e? – meglepetten néztem szerelmemre. Jake nem nagyon látogatott. El akarta kerülni a konfliktusokat, tudom jól. De ő a legjobb barátom és, amikor szükségem volt rá, nem volt itt. A múlton kár rágódni. A lényeg, hogy most eljött. Öröm hullám söpört végig rajtam.
−Persze. – jelentettem ki lelkesen.
−Szólok neki. – indult Edward. – Seth is vele van.
−Kérlek! Őt is hívd be! Olyan rég láttam a cuki kis fejét. – tudom, hogy őt Edward is kedveli, úgyhogy ez biztos nem fog a nehezére esni.
Néhány perc múlva Edward visszajött, nyomában a két farkassal.
−Jake! Úgy őrülök, hogy látlak! – próbáltam felülni, de Rose segítsége nélkül biztos nem ment volna. – Miért nem jössz többször? Tudod, hogy mindig szívesen látunk. – nagyon jól tudom az okát, de akkor is meg kellett kérdeznem. A többiek közben szépen, lassan magunkra hagytak minket. Csak Edward és Rose maradt velünk. Érdekes, Jaspert egy ideje nem láttam, pedig ritkán mozdul Alice mellől. – Neked is annyira őrülök Seth. Téged is mindig szívesen látunk, de hisz tudod. Igaz Edward? – néztem rá, mire ő csak mosolygott. Nem titok, Sethtel jóban vannak. Ő az egyetlen farkas, aki tényleg bármikor jöhet, ha kedve van.
−Szia Bella! – puszilta meg az arcomat. Melegsége nagyon jól esett. – Jól nézel ki. – mosolygott.
−Hát igyekszem. De tudod, ezzel a nagy pocakkal nem könnyű. – erre elnevette magát. Én is vele nevettem, de a többiek némán hallgattak.
−Hogy érzed magad? – kérdezte Jake. Az arca gondterhelt volt. Csak állt és nem mozdult.
−Kérlek, ülj le mellém! Úgy szeretném érezni a tested melegét. Az mindig megnyugtat. – habozott egy kicsit, aztán végül helyet foglalt mellettem a kanapén. Olyan jól esett a közelsége. Nem is tudom, hogy bírtam eddig nélküle. – Jobban lennék, ha többet látogatnál. – a vállára hajtottam a fejemet. Ettől megremegett, de nem húzódott el. Ez legalább nem változott. Még mindig a barátom, akkor is, ha neheztel rám a történtek miatt. – Úgy hiányoztál. – súgtam a fülébe.
−Te is nekem! – enyhült meg és ölelt magához. Nem is tudom, mikor tette ezt utoljára. Azt hiszem, innentől kezdve többször számíthatók majd a látogatásaira. Seth felől semmi kétségem. Ő nagyon is kedveli a Cullen családot.
Jake jelenléte pozitív hatással van rám, ezért is tűri el Edward, hogy a közelemben legyen. Hálás is vagyok neki érte és ettől csak még jobban szeretem. De semmi oka a féltékenységre. Én most már örökre hozzá tartozom. Őt választottam es ezt egy percig se bántam meg. És most lesz egy közös gyermekünk. Ennél boldogabb már nem is lehetnék. Mindenki itt van körülöttem, akit szeretek. Boldogságomat csak az árnyékolja be, hogy mindezt a szüleim nem láthatják. Számukra én valami körházban fekszem halálos betegen. Ettől eltekintve nagyon boldog vagyok. Nagyon boldog, bár sosem lehet tudni mindez meddig fog tartani.
Alice szemszög
Annyira őrülök, hogy Bella jobban van. Legalább egy kicsit fellélegezhetünk. Edwardnak is jobb a kedve. Tényleg jó ötlet volt vért adni neki. Azonban nekem valamiért még mindig rossz előérzetem van és ez nyugtalanít. Már csak azért is, mert az utóbbi időben látomásaim se igen voltak. Valami probléma lehet a képességemmel. Nem tudok erre más magyarázatot.
Jobbnak is láttam, ha magára hagyom Bellát és Edwardot, nem akarom elrontani a jó kedvüket az én rossz hangulatommal. Bella terhessége óta ez az első alkalom, hogy nyugalom van ebben a házban. Muszáj kiszellőztetnem a fejem és vadászni is rég voltam már. Edward viszont feltűnt, hogy valami nincs rendben velem. Biztos kiolvasta a gondolataimból. DE mielőtt bármit is mondhatott volna leléptem. Bella előtt úgy se tett volna róla említést, de most akkor se volt semmi kedvem erről bárkivel is beszélni. Még Jasperrel se, pedig előtte soha semmit nem titkoltam. Neki is feltűnt, milyen szétszórt vagyok. A képessége nélkül is érzi, hát még azzal. Nem lehet könnyű neki. Most, hogy Edward egy kicsit lenyugodott, könnyebb a közelében lennie. Most viszont az én kusza érzéseim nehezítik a dolgát. Ettől függetlenül örülök, hogy mellettem van.
A futás tényleg segítette kiszellőztetni a fejem. Már pár perc után sokkal jobban éreztem magam. Nem messze, meg is éreztem pár őznek az illatát. Arra vettem az irányt. Hamar rájuk akadtam. Fákkal körbe ölelt kis réten legeltek éppen. Próbáltam minél nesztelenebbül közelebb osonni hozzájuk, de még így is kellett egy kicsit kergetőznöm velük, amit most kifejezetten élveztem. Nagyon ritka az, amikor bármelyikünk is egyedül vadászna. Általában hárman-négyen szoktunk együtt, de van, amikor az egész család. Bár, mióta Bella velünk van nem fordult elő, mert valakik mindig itthon maradtak, hogy vigyázzanak rá.
Ismét zajra lettem figyelmes, mint legutóbbi egyedüli kiruccanásom alkalmával, aminek az emléke még tisztán él bennem. De most se láttam, hogy bármi, vagy bárki közeledne. A fák sűrűjéből elő tűnt a három ismerős vámpírnő feje. Szóval még mindig itt vannak. Hetek óta nem találkoztunk a jelenlétükkel. Már azt hittük tovább álltak. De tévedtünk. Jól eltudtak bújni, ha egyikünk se érezte őket a közelben. Most már tudom rossz előérzetemnek az okát.
−Jaj! Ne haragudj, hogy megzavartunk! Csak vért éreztünk és követtük az illatot. – mondta a barna hajú, akiről már a múltkor is sikerült megállapítanom, hogy ő a főnők. – Látjuk, éppen táplálkozol.
−Fúj! De hisz ez egy állat. – fanyaródott el a vörös hajú. – Hogy bírod a vérét szívni ezeknek itt? – kérdezte értetlenül.
−Hozzá lehet szokni. – feleltem kelletlenül. – Mit kerestek itt? Azt mondtátok csak átutazóban vagytok. Azt hittem ez azt jelenti, hogy már rég elhagytátok a területünket.
−Igazad van. Csak tudod, keresünk valakit. Te talán segíthetsz. – közeledett felém a barna. A többiek nem mozdultak. Hátrálni kezdtem.
−Nem hiszem. – sziszegtem oda neki.
−Már mondtam, hogy nem akarunk bántani. – csak tudnám, miért mindig akkor jelennek meg, ha én vagyok az erdőben. A többiek még csak a szagukat sem érezték, amikor erre felé jártak. De tőlem meg hiába is várják a jelenlétükre a megerősítést, mert nem látom őket még mindig. Kivéve, ha váratlanul felbukkannak, mint most. Továbbra sem hittem neki, ezért felvettem a támadó pozíciómat.
−Nem hiszek neked. – csúszott ki a számon. Ezen elmosolyodott.
−Nagyon sajnálom! Pedig én mindent megtettem, hogy kedves legyek veled. De te nem hagyod. Jobbak az ösztöneid, mint gondoltam. – ez meg, mit akar jelenteni? Nem tetszik nekem ez a stílusváltás. Mintha azt hinné, mindenki felett uralkodhat. De nagyon téved, ha azt hiszi, ezt itt is megteheti. Egyedül semmi esélyem sincsen velük szemben. Talán elég közel vagyok ahhoz, hogy Edward meghallja a felé irányított gondolataimat. Mindhárman fenyegetően elindultak felém.
„−Edward! Segítség kell. Kérlek, küldd Carlislet és Emmettet! Jazznek ne szólj! Nem akarom, hogy aggódjon. Siessenek! Kérlek!” Már csak abban bízhatom, hogy érzékelte az üzenetemet és tényleg küldd segítséget. Úgy már egyenlő arányban nézhetünk szembe egymással. – Nézd! Mint mondtam, csak keresünk valakit. Honnan tudod, hogy nem tudsz segíteni nekünk, ha még meg se mondtuk, ki az, akit keresünk.
−Ne, gyertek közelebb! – morogtam rájuk.
−Ugyan már! Ne, légy gyerekes! – mosolygott rám vészjóslóan. – Hármunk ellen nincs esélyed. Most utoljára kérlek szépen, hallgass végig minket önszántadból, vagy kényszeríteni fogunk. – ebből már tudtam, nem kellett látnom, hogy a szándékaik mindvégig ellenségesek voltak, csak próbálták elhitetni velem az ellenkezőjét. Kezdtem bepánikolni, pedig nem szokásom. Eddig, minden helyzetben megtudtam őrizni a hidegvéremet. De ez most más. A segítség meg hol késik már? Ekkor a fák mögül előlépett Emmett óriási testalkatával, nyomában meg Carlisle. Jelenlétüktől megkönnyebbültem. Immár nem egyedül kellett szembenéznem velük.
−Húgi! Máskor küldhetnél konkrétabb üzenetet. Ha nem lennének vámpír tulajdonságaink, soha nem találtunk volna meg. – nevetett fel Emmett.
−Minden rendben? – kérdezte Carlisle aggódva. Bólintottam. Neki talán sikerül diplomatikusan megoldania ezt a helyzetet. Tudom, hogy Edward ebben a helyzetben nem örülne semmiféle harcnak. Most már Carlisle-on múlik, sikerül-e elkerülni. – Miben segíthetünk, hölgyeim? – kérdezte kedvesen. Emmett már a tenyerét dörzsölte. Régóta ki van éhezve egy jó kis bunyóra. Én, remélem, erre még sem fog sor kerülni.
−Ahogy már mondtam, csak keresünk valakit. – kicsit visszavett magából, amint testi fölénybe kerültünk, mert létszámilag egyenlően voltunk.
−Nézzék, hölgyeim! Ez itt a, mi területünk és nem szeretjük az ellenséges, illetéktelen behatolókat, akik nem nyíltan keresnek meg bennünket, ha nem hátulról próbálnak, támadni, amikor valamelyikünk egyedül van. – mondta nagyon határozottan. – A lányom már biztos mondta, hogy nem tudunk segíteni. Itt csak, mi vagyunk, úgyhogy jobb, ha most távoznak! Nem szeretnénk semmiféle konfliktust.
−Rendben. Eltűnünk. – mondta a barna, majd a fák sűrűjébe vetették magukat. Emmett kicsit csalódott volt, de én megkönnyebbültem.
−Ezentúl, senki nem jöhet egyedül az erdőbe. – hozta meg döntését Carlisle, aztán hazafelé vettük az irányt.
